A Pannon Egyetem is részt vett a Hosszúasztal Pikniken
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa évad a feléhez érkezett, ebből az alkalomból ötnapos programsorozatot rendeztek Felező címmel Veszprémben és a régióban 2023. június 14. és 18. között. A Felező egyik kiemelt eseménye a június 18-i Hosszúasztal Piknik volt a Veszprémvölgyben, a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren.
A Pannon Egyetem munkatársai is részt vettek az első alkalommal életre hívott, kötetlen hangulatú pikniken, és helyet foglaltak a 1,5 km hosszú asztalnál Dr. Gelencsér András rektor és Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja társaságában. A rendhagyó találkozás kiváló alkalmat adott arra, hogy a karok munkatársai felidézzék és értékeljék az EKF-hez kötődő, az elmúlt években megvalósult közös projekteket, sikeres pályázatokat, a Pannon KözTér létrejöttét és a még szervezés alatt álló, EKF-támogatással megvalósuló konferenciákat, tanulmányutakat.
A résztvevők házi készítésű finomságokkal és hűsítő italokkal készültek a programra, melynek házigazdája Borbás Marcsi volt. A piknikezőket zenészek, mutatványosok szórakoztatták. Sportolásra is lehetőség nyílt.
Közel négyezer látogató töltötte együtt a napsütéses délutánt a város zöld szívében. A piknik olyan sikeresnek és népszerűnek bizonyult, hogy a jövő évben is tervezik újra megvalósítani.