Balaton Solar Boat Challenge

Magyarországon először rendezik meg a Balaton Solar Boat Challenge-et Balatonalmádiban 2023. augusztus 22-27. között, melyre elindult az előzetes regisztrációs lehetőség is

Mi az a Solar Boat Challenge: 

Olyan csapatos versenyek, amiknek célja, hogy felhívja a figyelmet a megújuló energiaforrások lehetséges felhasználására és fejlesztésére a hajózásban.

A csapatok egyetemi hallgatókból állnak, akik saját maguk által készített, tisztán elektromos meghajtású, napelemekkel és akkumulátorokkal működtetett hajókkal versenyeznek. E versenyek célja a megújuló energiaforrások, a modern és csendes meghajtás és az energiafigyelő rendszerek használatának népszerűsítése.

Az első versenyt 2006-ban rendezték meg Hollandiában. 2022-re több országban is rendeztek hasonló eseményeket, például Belgiumban, Németországban, Olaszországban és Monacóban. Európa egyik legrangosabb versenye a Solar Sport One által meghirdetett monacói Energy Boat Challenge.

Érdemes megemlíteni, hogy a versenyhajók évről évre gyorsabbak, ami egyértelműen mutatja, hogy egyre fejlettebb technológiát használnak. A verseny maximális sebessége 2006-ban 15 km/h volt, míg tavaly 50 km/h. Egy másik figyelemre méltó tény, hogy egyre több a résztvevő, a mezőny átlagosan közel 20-25 csapatból áll.



Elindult a Balaton Solar Boat Challenge weboldal, ahol a résztvevő csapatok az előregisztrációs űrlapot is ki tudják tölteni.

Az előzetes regisztráció fontos a szervezőknek, hogy lássák a részvételi érdekeltségeket. Ezt követi majd a végleges regisztráció 2023 februárjában. Kérjük azokat a csapatokat, akik szeretnének részt venni a 2023. augusztus 22-27. között megrendezésre kerülő eseményen, hogy töltsék ki az előregisztrációs űrlapot. Köszönjük!

Az előregisztráció megadása a szervezők részére kell, nem jár befizetési kötelezettséggel.
Kattintsatok további információért: https://solarboat.uni-pannon.hu/

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!