Megnyílt a Pannon KözTÉR
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) kiemelt értéke a közösségek építése, erősítése annak érdekében, hogy az emberek - tágabb értelemben a társadalmi rétegek - összekapcsolódjanak és közösen újabb értékeket hozzanak létre. Ezt szolgálja az EKF támogatásával létrehozott KözTér hálózat, amelynek első helyszíne Veszprém egyik szellemi központjában, a Pannon Egyetemen nyílt meg.
A Pannon KözTér célja, hogy teret adjon az egyetemi diákság önszerveződő, és az EKF-hez kapcsolódó kulturális és önkéntes programjainak. A generációkat és embereket összekötő hídként működő kulturális centrum koncepciója és formája a csaknem kétéves, sok szereplőt mozgató előkészítő munka során alakult ki. A Pannon KözTér – többek között - befogadja majd az EKF támogatásában aktív CoolLaunch ifjúsági szervezet eseményeit, (http://www.coollaunch.hu/) és más egyetemi és városi helyszínek mellett teret ad a november 20-26. között megrendezendő VII. Pannon UniFest rendezvénynek, a Pannon Egyetem egyik legjelentősebb kulturális eseményének. (https://pannon-unifest.eu/)
A Pannon Egyetem „E” épülete ad helyszínt a két, összesen 30 fő befogadására alkalmas projektteremből, valamint egy nagyobb, terasszal is rendelkező közösségi térből álló Pannon közTÉR-nek. A Pannon KözTér helyszínének kialakításában az egyetem hallgatói is aktívan részt vettek, látvány- és berendezési terveket készítettek, a hallgatók javaslatait, ötleteit figyelembe véve került raklapbútor a közösségi térbe, valamint ehhez idomul a belső design és a színvilág is.
A megnyitón dr. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos kijelentette, hogy az EKF megrendezése - a személyes büszkeségen túl – hatalmas lehetőséget ad a városnak és a régiónak, hogy megmutassa kulturális sokszínűségét. A most induló KözTér hálózat ezt segítve erősíti a város és polgárainak együttműködését, növeli az összetartó erőt. A KözTér hálózat abban is szerepet játszhat, hogy a város polgárai megismerjék az VEB2023 EKF kulturális programjait, és stratégiáját, valamint lehetőséget ad arra is, hogy az érdeklődők javaslatokat, ötleteket adhassanak egy még színesebb EKF programév alakításához. Az EKF kormánybiztosa azzal zárta köszöntőjét, hogy sok éves, évtizeden át tartó sikeres együttműködést kívánt az egyetemnek és az EKF-nek.
Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja köszöntőjében kiemelte: „Amikor megszületett a döntés, hogy a 2023-as évben Veszprém, és a környező régió lesz Európa Kulturális Fővárosa, a büszkeségen túl azt éreztük, hogy ez egy óriási lehetőség az itt élők és dolgozók számára, hogy kultúrájukat és ezt a gyönyörű környezetet bemutassák a nagyvilágnak. A Pannon Egyetem, mint a Dunántúl meghatározó felsőoktatási intézménye stratégiai célként tűzte ki, hogy nem csupán az oktatás és a kutatás, hanem a kultúra tekintetében is a régió központja kíván lenni. Ezek alapján nem volt kérdés, hogy a lehető legtöbb szálon becsatlakozzunk a szervezési feladatokba, és mi biztosítsuk a helyet a program elsőként megnyíló KözTerének! Bízom benne, hogy a most megnyitásra kerülő közösségi tér számos olyan kulturális eseménynek, rendezvénynek és találkozónak fog helyet biztosítani, ami a helyben lakóknak, és a rendezvénysorozatra érkező hazai és külföldi vendégeknek egyaránt tartalmas szórakozási és művelődési lehetőséget biztosít.”
Pannon KözTér megnyitóján részt vett dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, aki a kezdeményezést értékelve kiemelte: az Európa Kulturális Fővárosa cím 2023-ban nemcsak a városra, hanem az egész térségre, de végső soron a teljes turisztikai szektorra és a magyar gazdaságra is pozitív hatással lesz. A programnak köszönhetően még nagyobb figyelem irányul Veszprémre és környékére, az elmúlt évek fejlesztései hozzájárulnak a város turisztikai vonzerejének és az egész térség ismertségének a növeléséhez. A fejlesztések egyik eleme a most átadott helyszín, amely azért is jelentős, mert a helyi közösségek óriási erőt képviselnek, ezek felkarolása minden szempontból fontos.
Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője elmondta, számára különösen fontos, hogy az egyetemisták jól érezzék magukat a városban, mert így válhatnak ők is igazi veszprémivé, ez segítheti, hogy itt letelepedve erősítsék a várost. A városnak ezért is érdeke, hogy minél sikeresebb legyen a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programja. „Ez a most induló Pannon KözTér hozzájárul ahhoz, hogy az ide járó egyetemisták jól érezzék magukat, itt képzeljék el jövőjüket.”
A Pannon KözTér első rendezvénye a megnyitó napján, szeptember 30-án 17.00 órakor kezdődik, mely a VEB VELED esemény következő állomása.
Még ebben az évben két újabb KözTér nyílik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, a Jutasi KözTér és a Civil Pláza. A KözTér hálózatot bemutató honlap [http://www.ekfpontok.hu] a Pannon KözTér első programjával - VEB 2023 VELED - egy időben indul és folyamatosan bővülő, frissülő tartalommal tájékoztat majd a három helyszín programjairól.