Bartyik Nóra könyvbemutatója a Lélek Éled Kör Egyesülettel

Beszélgetés Bartyik Nórával a gyermekkori félelmekről, a kötődő nevelésről és a jövőbeli tervekről...

A Lélek Éled Kör Egyesület szervezésében megvalósuló könyvbemutató során Bartyik Nóra írónő mesélt a könyveiről. Nóra kisgyermekgondozó, akit mindig nagyon foglalkoztatott a gyermekek lelkivilága. Ötleteit pedig könyvekbe foglalta.

Az első könyv, amely bemutatásra került az Első mesém címet viseli. A könyv ötlete onnan ered, hogy nem volt még olyan mese, amelyet várandósság alatt lehetne mesélni, pedig bizonyított, hogy a kisbabák az anyaméhben is hallanak, és van, hogy születésük pillanatában meg tudják különböztetni az édesanyjuk hangját. Erre született meg a verses mesékből álló kötet, ami 33 versszakból áll, képekkel illusztrálva. Ez végig vezeti a várandósság időszakát, és a könyv végén egy babanapló is található.

A másik könyv a Lizi fél a sötétben, amely a Mi Családunk-sorozat egy kötete. Ez a könyv az éjszakai félelmek feldolgozását segíti. A könyvet egy pszichológus lektorálta, és két mesét tartalmaz. A gyermekek számára egy élményfeldolgozás, a szülőknek pedig egy útmutató, hogy hogyan lehet kezelni ezeket a félelmeket. Játékos módszereket és kommunikációs mintákat is tartalmaz, segít a könyv megtalálni a szülőknek a gyermekhez kapcsolódás együttműködő módját.

Bartyik Nóra

Az írónőnek több ötlete is van még a mesekönyvek folytatása a Mi Családunk sorozattal kapcsolatban.Van egy weboldaluk is, ahol a kötődő neveléssel kapcsolatos könyveket lehet kapni: https://amicsaladunk.com/

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!