Önarckép-Új programsorozat indul a Jutasi Köztéren

Egy izgalmas, új programsorozat veszi kezdetét a Jutasi Köztéren, Önarckép címmel. Az ötletadó Simon Dánielt kérdeztük a megvalósuló esemény hátteréről, részleteiről.

Alalapvetően én lokálpatriótának számítok Veszprémben. Itt születtem, itt nevelkedtem, itt ismerkedtem meg magával a sport fogalmával is. Kiskorom óta sportolok, küzdősportokkal kezdtem, később meg a foci világában folytattam. Azon belül is a kapuskodással bekerültem a futsal csapatba még 2011-2012 táján, utánpótlás szinten. Végigjárva a korosztályokat, végül a felnőtt csapatig jutottam, ahol több idényt is eltöltöttem, majd középiskola után választás elé kerültem. Sokat gondolkodtam mi lehetne az én utam. Végül, jelentkeztem egy sportriporteri képzésére, ezzel párhuzamosan a Metropolitan egyetemre, ahol marketing kommunikációt kezdtem tanulni. A sors viszont közbeszólt, mert a Vehir-nél pont sportújsárírót kerestek. Fél éve sem végeztem a középiskolával, úgy voltam vele, vagy-vagy…végül felvettek. 5 éve főállásban újságíróként tevékenykedek. Itt szeretném kiemelni a bizalmat, amit kaptam, mind a Bakony-Balaton Média Kft-től, mind a kollégáktól, nélkülük ez nem teljesedhetett volna ki. Ez egy olyan szakma, amit az ember nem tud vagy az egyetemen, vagy az iskolában megtanulni. Ebbe bele kell rázódni, csinálni kell, és idővel formálódik az ember, évről évre ki tudja hozni magából a legtöbbet. Ahogy a tanulás és a munka irányába fordult az életem, az aktív sport úgy szorult a háttérbe. A futsalt befejeztem, viszont a jó kapcsolat megmaradt, átvettem a csapat kommunikációjával kapcsolatos teendőket.  

Van esetleg bármi kötődésed a Jutasi lakótelephez?

Én papíron ide születtem a Haszkovóra, pont költözés közepette voltak a szüleim. Az aktív gyerekkoromat az Endrődi lekótelepen, majd a Jeruzsálemhegyen töltöttem. A lehető legjobb dolog, ha a gyermek fiatalon egy olyan környezetbe csöppen, ahol közösségek vannak. Egy lakótelepet pedig közösségnek tekintek. Az ember lejön, bandázik a társakkal, akár a lépcsőházból. Van focipálya, találkozások, beszélgetések. Akkoriban még nem is úgy zajlott, mint most. Megbeszéltük, hogy ekkor-ott találkozunk, és ha nem voltál sehol, akkor valami gond lehetett… 

Az Önarckép program itt fog megvalósulni a Jutasi Köztéren. Mi a program célja?

Igen, nagyon örülök, hogy mind a VEB 2023 EKF, mind a Jutasi Köztér lehetőséget biztosít ennek a programsorozatnak a kivitelezésére. Már csak azért is, mert a városban több előadássorozat volt, ahol akár gazdasági, közéleti szereplők kibontakozhattak, olyan dolgokról beszélhettek, amik a hétköznapi emberek előtt rejtve maradnak. Kicsit a reflektorfény árnyékába sodródott a sport.

Február 10-én elstartol ez a sorozat, havi egy beszélgetéssel, ami ingyenesen látogatható. Fontos elv a beszélgetések során, hogy egyenrangúnak kezeljük az embereket, akár sportvezető a meghívott vendég, akár cserejátékos. Erre szerettem volna ráfűzni az elnevezést is, Önarckép. Akik itt vannak, valódi képet tudtak festeni magukról. 

Kiket vársz az eseményre?

Mindenkit szívesen látunk. Sőt a leendő vendégekkel egyeztetve még arra is lehetőség lesz, hogy a nézők kérdezzenek. 

Hogyan fog felépülni egy-egy ilyen alkalom, mik lesznek a fő fókuszpontok?

Az egy órás esemény első felében én fogom a beszélgetést vezetni, majd az érdeklődők kérdezhetnek. Megpróbálom térben és időben elhelyezni a beszélgetőpartnert. Nyilván ismert személyekről lesz szó, de én úgy gondolom lesznek olyan témák és területek, amikbe eddig még nem pillanthattak bele az érdeklődők. Ha már lakótelep, az első vendégünk Tatai József a Veszprémi futsal csapat kapitánya lesz, aki a lakótelepről egészen a válogatottig jutott, sikert sikerre halmozva. Ezúttal például azt szeretném szemléltetni a jelenlévőkkel, hogy mekkora utat kell ehhez bejárni. 

Vannak még felmerülő nevek, vagy ez meglepetés lesz?

Több ember nevét egyelőre nem szeretném felfedni, hogy a meglepetés varázsával is tudjunk majd élni. A Jutasi Köztér Facebook oldalán és honlapján, a saját oldalamon, illetve a Vehir közösségi média felületein minden információról értesülni lehet majd. 

Fotó: Domján Attila

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!