Ötödik születésnapját ünnepelte a Veszprémi Ukulele Klub

Az alábbiakban két közösségszervező hallgató beszámolóját olvashatjátok.

A koronavírus miatt közel két év után gyűlt össze ismét a Veszprémi Ukulele Klub régi és új tagokkal egyaránt, hogy megünnepeljük a klub ötödik születésnapját.

Ünnepléssel egybekötve folytatja útját a Veszprémi Ukulele Klub a Jutasi Köztéren.

A kezdetekben megismerkedtünk egymással, majd Huszti László, a klub alapítója bemutatta a veszprémi ukulelések történetét, illetve sikereit.

Azt is megtudhattuk a hawaii hangszerről, hogy az ukulele szó jelentése „ugróbolha”.

Lehetőségünk nyílt kipróbálni a hangszert, így az sem maradhatott ki, akinek nem volt sajátja, és az egészen kezdők is sikerélménnyel távozhattak az eseményről.

Az ukulelével való ismerkedést Halász Judit ’Boldog születésnapot’ dalának eléneklésével zártuk, amit a haladók el is játszottak.

Tortázással, közös pengetéssel és énekléssel fejeztük be az ünnepélyt, ahonnan mindenki feltöltődve távozott, a kezdők közül többen egy ukulele vásárlását fontolgatva.

Ha kedvet kaptál, téged is szeretettel várunk a Jutasi Köztéren a következő alkalmon együtt pengetni és énekelni!

Somogyi Zsuzsanna, közösségszervező hallgató

Ötödik születésnapját ünnepelte a Veszprémi Ukulele Klub

2022. április 19-én tartotta meg fennállásának jubileumát a Veszprémi Ukulele Klub. Az örömteljes rendezvény a Jutasi Köztér épületében zajlott le ünnepélyes keretek között. Az eseményt a klub egyik alapító tagja, Huszti László nyitotta meg, majd pedig beszédében ismertette a klub életének eddigi öt évében elért nagyobb mérföldköveket. 

A beszámolójából kiderült, hogy a klub kezdetben kis létszámban működött, azonban ahogy idővel egyre ismertebbé és népszerűbbé vált, úgy nőtt a tagok létszáma is. Tagjai között egyaránt fellelhetők pedagógusok, zenészek és fiatalok is. Az elején ugyan leginkább csak a saját, illetve környezetük szórakoztatására gyűltek össze, viszont a későbbiekben már több neves  rendezvényen is magas színvonallal képviseltették magukat, mint például többször is felléptek ’Open Mic’ esteken is. Valamint a csoport eljutott egy Finnországban zajlott ukulele táborba is, amely során többek között egy kisfilmet is készítettek, amely alatt egy közösen szerzett dal hallható. Ezenfelül pedig a klub tagjaiból zenekari formáció is alakult, amely több eseményt műsorát is megszínesítette fellépésével. 

Sajnálatos módon a Covid- vírus miatti rendelkezések hatására a Veszprémi Ukulele Klub is kénytelen volt felfüggeszteni a tevékenységét a 2020-as, illetve a 2021-es év nagyrészére. Azonban most, hogy a helyzet tisztázódott a klub újból megnyitotta kapuit és szeretettel vár minden régi valamint újonnan érkező tagot, aki kedvet érez magában arra, hogy egy jó hangulatú csoportban ismerkedjen meg az ukulele vagyis az „ugróbolha” működésével.


A szülinapi ünnepség keretén belül lehetőség nyílt arra is, hogy a jelenlévők kipróbálják a klub nevét is adó húros zenei eszköz több típusát is, mint például a szoprán valamint a tenor ukulelét. Valamint néhány egyszerűbb akkordot is ezt bemutattak rajtuk, amelyeket ezt követően a jelenlévők számára is megtanítottak.

Azok számára pedig, akik kedvet éreznek magukban ahhoz, hogy még jobban megismerkedjen ezzel a roppant különleges hangszerrel, több, remeknél remekebb lehetőséget kínál a Veszprémi Ukulele Klub. A klub találkozókon felül ilyen többek között még az általuk szervezett nyári Agárdi Ukulele Tábor is, amely június 24-26. között kerül megrendezésre a Velencei tó partján. A tábor ideje alatt pedig az ukulelével való megismerkedésen felül lehetőség lesz részt venni kerékpártúrán, illetve strandolni is.

Szili Cintia, közösségszervező hallgató

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!