Új közösségi tér és találkozási pont

Kultúra

Hosszú előkészítő folyamat eredményeként a Pannon Egyetem és a VEB2023 Zrt. együttműködésében jött létre a Pannon KözTÉR, az egyetemisták, a veszprémi és környékbeli fiatalok új találkozási pontja, mely 2021. szeptember 30-ától várja az érdeklődőket!

A Pannon Egyetem E épületében 2021. szeptember 30-án 11:30 órakor kerül sor a Pannon KözTÉR ünnepélyes átadására, 17 órától pedig a VEB2023 Veled! Programsorozat helyszíneként debütál az új közösségi tér. 

A Pannon Egyetem és a VEB2023 Zrt. célja, hogy a Pannon KözTÉRben az egyetemi hallgatók, a veszprémi és a környéken élő fiatalok erős, nyitott közösséget és önkéntes bázist építsenek fel, amely egyrészt segíti a VEB2023 Európa Kulturális Fővárosa program sikeres megvalósítását, másrészt az egyetemi életben való aktív részvételre serkenti a fiatalokat. Nemcsak az egyetemistákat, de a középiskolásokat, sőt, az idősebb generáció tagjait is várja az új helyszín.  

A PANNON közTÉR nemcsak közösségi térré, hanem szellemi műhellyé is szeretne válni. 

Itt szeretnénk elültetni a Generációs Híd elnevezésű EKF projekt csíráit. A Generációs Híd koncepciónk lényege, hogy a generációk képviselőivel olyan programokat szervezzünk, melyek segítenek a korosztályok közötti kommunikáció és a tényleges és tartalmas kapcsolat megteremtésében.  

Az első műhelymunkára hallgatói és középiskolai diákszervezetek, nyugdíjas szervezetek, nemzetiségi klub, közösségi bevonás szakemberek képviselői jöttek el. Csoportmunkával, mind mapping módszerrel kezdtük el a közös gondolkodást, nagyon sok érdekes meglátás, érzelem, ötlet, gyakorlatias programötlet született. 

 

A Pannon KözTÉRben kap helyet a UNeECC (University Network of the European Capitals of Culture) nemzetközi szervezet titkársága, mely összeköti a Pannon Egyetemet Európa 50 másik felsőoktatási intézményével, melyek szintén Európa Kulturális Fővárosaiban működnek.  

A Pannon KözTÉR ad otthont a CoolLaunch Ifjúsági Ötletműhelynek is, mely szintén nyitott a középiskolások és a más egyetemekre járó hallgatók felé. 

A jövőben számos beszélgetéssel, előadással, változatos programokkal várják az érdeklődőket a Pannon KözTÉR munkatársai. 

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!