Veszprémbe látogat a 8. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Sok szeretettel várjuk a dokumentumfilmek kedvelőit Veszprémben, január 27. és 30. között, hiszen négy napig városunkba is ellátogat a 8. Budapest International Documentary Festival. A fesztivál házigazdája Veszprémben a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara.

A világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért egész estés kreatív dokumentumfilmjeit mutatja be a 8. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. 2022-ben közel 50 filmet, mintegy 200 vetítésen, több mint egy héten át láthat a dokumentumfilmek lelkes közönsége Budapesten és 10 nagyvárosban országszerte.

Az idei fesztivál szlogenje: BÁTOR FILMEK.

Országosan öt szekcióban, összesen 32 nemzetközi versenyfilmet láthat a közönség, ebből hat filmet válogatott ki a helyi szervező stáb, amelyeket a Cinema City-ben láthatnak majd az érdeklődők.

A hivatalos versenyfilmek listájában olyan alkotásokat találhatnak a dokumentumfilmek kedvelői, amelyek a világ rangos dokumentumfilm-fesztiváljain szerepeltek vagy szerepelnek.

A 8. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál díjairól olyan rangos, nemzetközi-, és hazai szaktekintélyből és alkotóból álló zsűri dönt majd, mint Alföldi Róbert, Csákányi Eszter, Vranik Roland, és még sokan mások.

Az eseményre a jegyek a Cinema City honlapján vásárolhatók meg. (https://www.cinemacity.hu/static/hu/hu/bidf-2022)

BIDF 2022 Jegyár: 1.650 Ft (a BIDF 2022 jegyár egységes minden kedves vendégünk számára)

BIDF 2022 iskolás csoportos jegyár : 990 Ft (min. 15 fős iskolás csoport, 10 diákonként 1 felnőtt kísérőnek 0 Ft-os jegyet biztosítunk. A jegyeket egy tranzakcióban fizetve kell átvenni a jegypénztárban)

BIDF 2022 4+1 Bérlet: 6.600 Ft

TOVÁBBI RÉSZLETEK A FILMEKRŐL

Veszprémben az egyik legizgalmasabb filmmel indul a „mini” fesztivál: a dán Menekülés (Flee) című animációs dokumentumfilm 2021. decemberében elnyerte a 34. Európa Filmdíj legjobb európai dokumentumfilm, valamint a legjobb európai animációs játékfilm díját.

Ugyanezt a filmet nevezi Dánia Oscar-díjra is. Továbbá a Flee-t a szakmailag legelismertebb fesztiválok egyike, a Sight and Sound az év 19. legjobb filmjének választotta meg. Emellett Golden Globe-díjra jelölték az animációs filmek mezőnyében a veszprémi fesztivál-indító, Flee című alkotást, amelyet január 27-én (csütörtök) 18:00-tól láthat a közönség.

A film leírása:

Amin a nyolcvanas évek Afganisztánjában tölti gyermekkora egy részét, nyugati zenéket hallgat, nővéreinek és anyjának sem kell fejkendőt hordania. A szovjetek kivonulásakor apjának azonban nyoma veszik. A polgárháború elől neki és testvéreinek is menekülnie kell. A család Moszkvában talál menedéket, ahonnan Svédországba próbálnának eljutni, de az embercsempészek magas árat kérnek a szabadulásért. Amin családi döntésre egyedül, a legdrágább és legbiztonságosabb útnak vág neki. Azzal azonban senki sem számol, hogy a fiú repülőjegyén Svédország helyett Dánia szerepel, a menekült státusz megszerzéséhez pedig Aminnak hazudnia kell. Amin ma 36 éves, befutott egyetemi kutató, és barátjával készül összeházasodni. A titok azonban, amit több mint 20 éve magában eltemetve őriz, karrierjét és magánéletét is tönkre teheti.

A vetítés végén a helyszínen Szabó Eszter beszélget Varga Richárddal, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kulturális menedzserével és Dr. Tóth Benedek egyetemi docenssel a filmről.

Veszprémben láthatja a közönség továbbá A Vörös falak foglyai (Inside the Red Brick Wall) című filmet január 28-án (péntek) 18:00-kor.

A film leírása:

2019-ben hatalmas tüntetéshullám söpört végig Hongkongon a kiadatási törvény módosítási javaslata miatt. A műszaki egyetem diákjai a szabadságért és a demokráciáért harcolnak. A rendőrség tárgyalási módszere agresszív és kiszámíthatatlan, a megafonon bekiabált fenyegetéseket és alkukat politikai üzenetű dalok tarkítják. A diákok színes esernyőkkel védik magukat a brutális rendőri beavatkozásoktól, de a könnygázzal, ütlegeléssel és gumilövedékkel szemben tehetetlenek. A hatalom elleni bátor harc macska-egér játékba fordul, amikor a rendőrség blokád alá veszi az egyetem épületét, és a diákok erődje így börtönükké válik. Egyre nő a bizonytalanság, a fiatalokon a félelem és kimerültség uralkodik el. Tartsanak ki bent, vagy nézzenek szembe a fegyveresekkel odakint?

A film kapcsán Szabó Eszter Csillag Zsolttal, a Pannon Egyetem kancellárjával és Dr. habil. Kalmár Zoltán egyetemi docenssel beszélget majd.

A 2022-es BIDF egyik nagy esélyese, Andrea Arnold alkotása, a Tehén (Cow) című film január 29-én 16:00-kor kerül vetítésre.

A film leírása:

Vegyük például a teheneket! Pontosabban: próbáljunk meg közelebb kerülni hozzájuk. Egyszerre látni szépségüket és életük kihívásait - mondanánk, ha emberek lennének. Mindezt nem valami romantikus, hanem valóságos módon. Konkrétan egy nagyüzemi módszerekkel tartott fejős tehén életén keresztül, aki igazán nagy szolgálatot tesz nekünk, embereknek. Ahogy ránézünk Lumára, főhősnőnkre, a tehénre, az egész világ tükröződik benne. Pontosabban a mi világunk.

A cannes-i filmfesztiválon bemutatott filmről Csrepka Máté Mészáros Lászlóval, az Escalate együttes frontemberével és Laczkó Boglárkával, a veszprémi Feltöltő Pont vezetőjével folytat majd beszélgetést.

A Mádám Anny (Anny) című dokumentumfilmet a közönség január 29-én (szombat) 18:30-kor tekintheti meg.

A film leírása:

Anny azért a kevésért is nagyon sokat dolgozik. Látjuk mellékhelységeket és vonatokat takarítani, és kisboltban, eladóként. És látjuk az utcasarkon is, a kuncsaftokra várakozni. Az életvidám cseh hölgy 46 évesen, a válás után kezdett így a mellékes megkeresésébe, és többnyire akkor áll ki az utcára, amikor lányát vagy az unokáit kell kisegítenie, valakinek születésnapja van, vagy a karácsony közeledik. Szabadidejében Anny egy prostituáltaknak szervezett színjátszó csoport tagja, énekel, aktívan részt vesz a közösség életében. Különféle munkáiról egyforma humorral és tárgyilagossággal hallhatjuk beszámolni, legyen szó a bolgár lányok vagy a stricik megjelenése miatt változó piacról, vagy a nyilvános WC-ben a visszajáróról.

A Mádám Anny után Szabó Eszter ezúttal Dr. habil. András Ferencet, a Pannon Egyetem MFTK Társadalomtudományi Intézetének igazgatóját és Dr. Szabó F. Andrea egyetemi docenst, a Tanárképző Központ főigazgatóját kérdezi majd a látottakról.

Horvátország versenyfilmje, a Gólya, bácsi, gólya (The Storkman) című film január 30-án (vasárnap) 16:00-kor kerül vetítésre a Cinema Cityben.

 A film tartalma röviden:

Vokič úr 26 éve él együtt Malénával. Közösen járják autóval a vidéket, a hosszú és sötét téli délutánokat a meleg szobában töltik, tavasszal pedig együtt rakosgatják a garázs tetején a fészket. Maléna ugyanis egy szárnyatörött gólya, akit Vokič úr fogadott örökbe. Maléna hűséges párja, Klepetan, a gólyalány sérülése ellenére minden évben, szinte napra pontosan visszatér hozzá. Az út Afrikából hosszú és veszélyes. Ennek ellenére Maléna már napokkal Klepetan érkezése előtt nyugtalan, nem eszik, folyamatosan a keleti eget fürkészi. De nemcsak ő, hanem Vokič úr, tévéstábok, és a kisváros apraja-nagyja is izgatottan várja Klepetan érkezését. A különleges gólyaszerelemnek Amerikától Ausztráliáig nemzetközi rajongótábora van: szobrot állítottak neki, színdarab is készült róla. De vajon meddig tarthat még ez a sokaknak reményt és hitet adó kapcsolat?

A vetítés után Csrepka Máté Kilián Lászlóval, a veszprémi Művészetek Háza igazgatóhelyettesével beszélget a filmről.

A Magas mérce (Raise the Bar) című dokumentumfilm január 30-án (vasárnap) 18:30-tól lesz látható.

A film leírása:

2015-ben egy nem éppen hétköznapi izlandi edző, Brynjar Karl Sigurðsson úgy dönt, hogy kosárlabda csapatot alapít, és a legkisebbeket nem a megszokott módon, hanem saját, sokak által vitatott módszerével tanítja kosárlabdázni. A nyolcéves kislányokat nemcsak a sport szeretetével, fegyelemmel, technikai tudással és csapatszellemmel oltja be, hanem pszichésen is felkészíti őket a versenyhelyzetekre. Vezetése alatt a csapat nagyon hamar a korosztálya legjobbja lesz, idősebb lánycsapatokkal egy ligában szerepelnek. Sigurðsson a kislányokból igazi sportolókat nevel, akik nemcsak a pályán, hanem a valós életben is helytállnak, kiállnak saját magukért. Az edző azonban még ennél is magasabbra szeretné emelni a lécet. Az egyetlen lehetőség a fejlődésre, hogy a lányok csak fiúkból álló csapatokkal is összemérjék tudásukat. A külföldön természetes fiú-lány meccseket azonban a női egyenjogúságról híres szigetország kosárlabda szövetsége érdemi párbeszéd nélkül letiltja.

A filmről Csrepka Máté Szokolikné Kalmár Juditot, a Pannon Egyetem sportegyesületének, a VESC női röplabdacsapatának vezetőedzőjét kérdezi majd.

 

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!